Xandra Popescu & Larisa Crunţeanu

Hamis tükör
videó, 3’27”, 2015

A minket magukba záró ritmusok alapján élünk, két, egyidőben egymáshoz közeledő, egymástól távolodó valóság ritmusában. Két világ, mely felfalja egymást az elkülönülés illúziójában.

Debord szerint az elkülönülés a spektákulum alphéja és omegája¹. A spektákulum társadalmának fogalma a közvetlen tapasztalat reprezentációvá válásának a radikális folyamatán alapszik, pontosabban ennek az állításán. A kép, mint a látás jelölője a megismerés ellentéte. Látni azt jelenti kívül maradni, szemlélni egy valóságot mely már nem keresi az ideális egységet.
A két videó keresztezi egymást egy hegyesszögben, holott ugyanakkor egymás mögé kerülnek.

A párbeszéd illúziója a láthatatlan felé visz. Mindkét színpadon a másik alakja folyamatosan vezetődik be, bármiféle dramaturgiai fejlődést elutasítva.

A kiállítás keretén belül a Fake Mirror (Hamis Tükör) egy dialektikus műveletet kínál fel. Ezáltal a Fake Mirror tézise a látvány spektrumába helyezhető el. A megfelelő antitézis a Shepard Tone (Shepard Tónús) – egy akusztikus illúzió, melyben úgy tűnik a hangok folyton süllyednek.

Ha a tézis külsőként² és kényelmes képként nyilvánul meg, az antitézis egy sürgősségi hatással válaszol – a Shepard Tone az “Üss vagy fuss” (Fight or Flight³) ösztönt gerjesztheti – az ellenállás vagy a menekülés szükségét aktiválva. Azok számára akik szorongásban vagy pánikrohamban szenvednek, az antitézis kimondottan kellemetlennek bizonyulhat. Ha erre utaló jeleket észlel, kérjük hagyja el a termet, keressen egy nyugodt helyet és helyezze fejét a térdei közé.

Az emelkedő vizuális pálya és a süllyedő aurális pálya között, a két sík kereszteződési vonalán, egy foknál kisebb szögben, a szinkópa határán (úgy orvosi – a tudat elvesztése – , mint zenei – a hangsúly áthelyezése egy ütem keretén belül – értelmében), a szintézis mint a test és a helyszín egyidejű felfüggesztéseként érvényesül.

¹ Guy Debord – A spektákulum társadalma, Balassi Kiadó, Budapest, 2006, 6 old. Fordította Erhardt Miklós.
² Jean Luc Nancy, The Visible and the Invisible: “In recognizing transcendence, being-at-adistance, being “always further on” (p. 217), as the very manner of being of the visible, we come to recognize that the visible is not a multitude of spatio-temporal individuals that would have to be connected and combined by a mind constitutive of relations; it is a field, a relief, a topography unfolding by differentiation, by segregation, which holds together not by laws, but “through the reflections, shadows, levels, and horizons between things.“
³ http://en.wikipedia.org/wiki/Fight-or-flight_response